|
| 29. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál
Miskolc-Egyetemváros, 2011. április 29.- május 1. (Egyetemi Sportcsarnok)
Immáron huszonkilencedik alkalommal rendezzük meg a Miskolci Egyetemen Közép-Európa egyik legjelentősebb ásványfesztiválját. Jelentőségét nemcsak a kiállítók stabil 100 feletti, és a látogatók 3-4 ezres létszáma jelzi, hanem az a tény is, hogy évenként a börzéhez más és más rendezvényeket is társítunk. Ezek között mindig vannak reprezentatív, tematikus kiállítások, illetve tudományos és népszerűsítő előadások, esetenként előadóülések. Számos esetben új könyvek megjelenését is erre az alkalomra időzítettük.
A kezdetektől az a cél vezérelt bennünket, hogy mindenki, aki valamilyen módon kötődik az ásványokhoz (érdeklődő, gyűjtő, kereskedő, szakember) találjon kínálatot a választékban. Legyen ez egy stabil találkozópont ezen emberek számára. Rendezvényünk ma is, akárcsak a kezdetekben, elsősorban a közép-európai országok kiállítóira és látogatóira épít, de egyfajta hídszerepet is betölt a nyugat- és kelet-európai országokból érkezo ásványgyűjtők között.
Reméljük, hogy az elkövetkező években is fogunk Önökkel találkozni itt Miskolcon, hogy együtt gyönyörködjünk az ásványok csodálatos világában.
Az Ásványfesztivál rendezői:
Miskolci Egyetem,
Herman Ottó Múzeum,
Miskolc Város Önkormányzata
OMBKE Egyetemi Osztálya
|